Könyv mindenkinek

Aranykönyv 2017: megvannak az idei díjazottak!

Befejeződött az Aranykönyv szavazás, megvannak az idei év nyertesei.

A díjazott kötetek írói megtiszteltetésként élték meg azt, hogy a saját kategóriájukban az első helyen végeztek.

aranykönyv díj 2017

A mostanság olyan tetszetősnek számító gasztronómiai könyvek mezőnyében, többen is közel jártak a végső sikerért folytatott kűzdelemben, ráadásul a versenyben megtalálhatóak voltak a két nagyágyú által megírt könyvek is. A végső stádiumban Gordon Ramsey és Jamie Oliver könyvei is versenyben maradtak. A győzelmet azonban Borbás Marcsi aratta Édes békeidők című könyvével. „A Gasztroangyal közösség, a legjobb közösség” – foglalta össze díjazásának okát Borbás Marcsi.

A gyermekirodalom kategóriában Pásztohy Panka végzett az első helyen, melyet még Ő maga sem nagyon hitt el. Számára a „top 10 is hatalmas meglepetés” volt. A Szeretem a Kiskutyám! témája az állatvédelem, amely jelentős figyelmet kap a modern társadalmakban, hiszen az empátia széles megjelenésének korszakát éljük. Talán senki nem is lepődik meg azon, Pankán kívül, hogy a mű joggal végzett a dobogó legfelső fokán.

Az egyik leginkább fontos alkategóriája az olvasási kultúrának az ismeretterjesztő irodalom. Mindazokon túl, hogy a könyvek elolvasása is hatalmas élményt jelent, a valóságos információkat nem veheti el tőlünk. Mindezek megdolgoztatják elménket, úgy szerezhetünk fontos ismereteket, hogy közben kiválóan szórakozunk. Budai S. Balázs könyvének címétől libabőrös lesz a hátunk, csakúgy, mint azok, akik a hátborzongató történetek szerelmeseiként erre a könyvre adták le voksukat. A reverendás gyilkos története, Kun Pétertől, ridegebb, mint bármely fikció.

Keresőmarketing partner: keresőmarketing Budapest

A szépirodalmi kategóriában a legjobbnak Fábián Janka bizonyult, aki a győzelme után remekül foglalta össze azt, amitől is nagy érdemnek számít az, ha az ember besöpri az aranykönyv elsőséget. „Az a legnagyszerűbb dolog ebben, hogy ezt tényleg az olvasók szavazták meg!” – áradozik Janka arról, hogy mennyire élvezi a közönség idén elnyert tetszését. Fábián Janka felocsúdott a mámorból, hogy saját kategóriájában aranyérmet zsebelhetett be, hiszen ez az első alkalom, hogy az első helyet megszerezte, a TOP 10-ig rendszeresen eljutó írónőnek.

Az ifjúsági kategóriában Leiner Laura Valaholja hozta meg szerzőnőjének az eslő díjat. Laura két kötettel is képviseltette magát az utolsó körben, így matematikailag is jó esélyekkel indult a végső győzelemre, ám a matematika törvényei nélkül is kijelenthető, hogy jó helyre került az első díj. Laura kiválóan érzékelteti, a magyar könnyűzenei kultúrát reprezentáló köteteivel, azt a fajta „megőrülést” és értékítéleti relativizmust, amelyet a kortárs önmegvalósítás magával hordoz hozadékaként.

Lakatos Levente műve vitte a pálmát, a szórakoztató irodalom kategóriájában, méghozzá a Szigor I. kötet A tiltás gyönyöre. Az író pedig gyönyörűen következtetett: „Több ezer szavazat érkezett a könyvre, ez azt jelenti, hogy az emberek olvasnak Magyarországon, tehát van értelme írni.”

Online marketing partner:

online marketing

Aranykönyv 2017 Videó:

 

 

 Kiemelt partner: szőnyegtisztító Kft

Autóalkatrész webáruház

Autóalkatrész webáruház: autóalkatrész okosan

Kisteherautó bérlés

Kisteherautó bérlés: kisteherautó bérlés

Our Partners

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvajanlo101.blog.hu/api/trackback/id/tr8612584999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Weboldal készítés és Desigual repohár, New Balance, kárpittisztítás és szőnyegtisztítás,

Miért hasznos az önfejlesztés?

 

Az önfejlesztés fogalma egy széles körű, sokszínű területet ölel fel, amely magában foglalja az egyéni képességek, tudás, érzelmi intelligencia, egészség, és jólét fejlesztését. Ez a folyamat segíti az embereket abban, hogy jobban megismerjék önmagukat, fejlesszék személyes és szakmai készségeiket, és ezzel javítsák életminőségüket. Az önfejlesztés nem egy új keletű fogalom, azonban a modern társadalomban egyre több figyelmet kap, ahogy az emberek törekednek arra, hogy elérjék belső potenciáljukat és teljesítményük legjavát.

Mi az önfejlesztés?

Az önfejlesztés a személyes növekedés és fejlődés folyamata, amely során egyén tudatosan törekszik arra, hogy javítsa saját készségeit, képességeit, egészségét, és általános jólétét. Ez magában foglalhatja az oktatást, a szakmai fejlődést, az egészséges életmódot, a stresszkezelést, az érzelmi intelligencia fejlesztését és sok más területet. Az önfejlesztés célja, hogy az egyén elérje vagy megközelítse személyes és szakmai céljait, javítsa életminőségét, és teljes mértékben kihasználja rejtett képességeit és erőforrásait.

Miért hasznos az önfejlesztés?

1. Személyes növekedés és önismeret: Az önfejlesztés lehetővé teszi az egyének számára, hogy jobban megismerjék magukat, felismerjék erősségeiket és gyengeségeiket, és tudatosabban alakítsák életüket.

2. Jobb teljesítmény a munkában és az élet más területein: Azok, akik aktívan részt vesznek az önfejlesztésben, gyakran magasabb szintű teljesítményt érnek el a munkájukban, mivel fejlesztik szakmai készségeiket, kommunikációs képességeiket, és problémamegoldó képességüket.

Weboldal készítés referenciák

ötréregű csövek és idomok

ötréregű csövek és idomok ötréregű csövek és idomok

csőtermosztát

csőtermosztát csőtermosztát

nyitott tágulási tartály

nyitott tágulási tartály nyitott tágulási tartály

osztó gyűjtők

osztó gyűjtők osztó gyűjtők

knipex

knipex knipex

BWT Perla Bio vízlágyító készülék

BWT Perla Bio vízlágyító készülék BWT Perla Bio vízlágyító készülék

rothenberger

rothenberger rothenberger

Viessmann kondenzációs gázkazánok

Viessmann kondenzációs gázkazánok Viessmann kondenzációs gázkazánok

Ariston Clas One System 24 telepítői kézikönyv

Ariston Clas One System 24 telepítői kézikönyv Ariston Clas One System 24 telepítői kézikönyv

cin 3mm forrasztó ón 250g

cin 3mm forrasztó ón 250g cin 3mm forrasztó ón 250g

Pipelife Hungária

Pipelife Hungária Pipelife Hungária

dömötör WC tartály

dömötör WC tartály dömötör WC tartály

érzékelők

érzékelők érzékelők

Mofem csaptelep

Mofem csaptelep Mofem csaptelep

szekrények és tartozékai

szekrények és tartozékai szekrények és tartozékai

acéllemez lapradiátor

acéllemez lapradiátor acéllemez lapradiátor

szénacél csövek

szénacél csövek szénacél csövek

iszapleválasztók

iszapleválasztók iszapleválasztók

hővisszanyerős szellőztetés

hővisszanyerős szellőztetés hővisszanyerős szellőztetés

Geberit Duofix WC szerelőelem

Geberit Duofix WC szerelőelem Geberit Duofix WC szerelőelem

Honeywell helyiségtermosztátok szabályzók

Honeywell helyiségtermosztátok szabályzók Honeywell helyiségtermosztátok szabályzók

3. Pozitív hatás az egészségre: Az önfejlesztés az egészségesebb életmódra való összpontosítás révén javíthatja az egyén fizikai és mentális egészségét. Ez magában foglalhatja a táplálkozás, a testmozgás, a stresszkezelés, és az alvásminőség javítását.

4. Jobb kapcsolatok: Az önfejlesztés révén javulhat az emberek közötti kommunikáció, empatikus képességek, és konfliktuskezelés, ami erősítheti a személyes és szakmai kapcsolatokat.

5. Tudatosság és jelenlét: Az önfejlesztés gyakorlása segíthet az embereknek abban, hogy tudatosabban éljenek a jelenben, csökkentsék a stresszt és növeljék az élettel való elégedettségüket.

Hogyan kezdjünk hozzá az önfejlesztéshez?

1. Határozza meg céljait: Tisztázza, mit szeretne elérni. Legyenek ezek konkrét, mérhető, elérhető, releváns, és időben meghatározott (SMART) célok.

2. Oktatás és tanulás: Szerezzen új ismereteket és készségeket könyvek, online kurzusok, workshopok és egyéb oktatási lehetőségek segítségével.

3. Gyakoroljon önvizsgálatot: Naplózás, meditáció, és önreflexió segítségével ismerje fel saját érzéseit, gondolatait, és viselkedését.

4. Keresse a visszajelzést: Kérjen visszajelzést másoktól, hogy hol van helye a fejlődésnek, és milyen területeken teljesít jól.

5. Legyen kitartó: Az önfejlesztés egy hosszú távú folyamat, amely kitartást és elkötelezettséget igényel.

Az önfejlesztés útja egyéni és személyre szabott. Mindenki más tempóban és más módszerekkel halad. A legfontosabb, hogy az egyén elkötelezett legyen a folyamat iránt, és nyitott legyen az új lehetőségekre és kihívásokra, amelyek révén növekedhet és fejlődhet. Az önfejlesztés nem csupán egy cél elérése; egy örökké tartó utazás önmagunk felfedezésére és a teljes potenciálunk kiaknázására.

Könyvajanló Épületgépészet, Marketing témákban

Könyvajanló Épületgépészet, Marketing témákban. Ezen a blogon Könyv érdekességeket, könyvajánlókat fogsz olvasni. Minden héten folyamatosan bővülő kínálattal. Keresőmarketing

Friss topikok