A kis herceg, avagy a látszat mögötti valóság

A mű adatai:

A mű szerzője és címe: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
A mű eredeti címe: Le Petit Prince
Megjelenés éve: 1943
Stílus / műfaj: népszerű irodalom / mese, dráma, filozofikus, spirituális
Korosztály: felnőtt, ifjúság

Az elemzés adatai:

Kulcsszavak / témakörök: korlátoltság, kényszeresség, megítélés, vakság, valóság, feleslegesség, tehetség, tehetetlenség, magány, anyagiság, szellemiség, transzcendencia, intellektus, regresszió
Érintett kultúr- és tudományterületek: pszichológia, pszichopatológia, történelem, művészet, spiritualitás, szemiotika

A mű ismertsége, jelentősége:

A kis herceg a legismertebb és legolvasottabb könyvek egyike a világon. A mű egyes mondatai legendás szállóigévé váltak. A műből animációs mozifilm, rajzfilm és képregény egyaránt készült, illetve színpadra is alkalmazták.

A mű rövid tartalma:

Egy pilótának kényszerleszállást kell végrehajtania a sivatagban repülőgépe meghibásodása miatt. A pilóta egyedül van, meg kell javítania a gépet, és ívóvize egy hétre volt elegendő. Az első ott töltött éjszakát követően arra ébred, hogy egy kis termetű gyermekforma ember arra kéri őt, hogy rajzoljon neki egy bárányt. A pilóta meglepődik, mert nem tűnik úgy, mint a kis ember eltévedt volna, és se nem éhes, se nem szomjas, se nem fáradt. A kis ember nem árul el sokat magáról, csak azt hajtogatja, milyen jó lesz neki, ha lesz báránya, amellyel a kis bolygóján élhet, mert így nem lesz többé magányos.

A főhős naponként egyre többet árul el bolygójáról: kiderül, hogy a bolygóján vannak jó növények és rossz növények egyaránt, és neki minden reggel gyomlálnia kell, hogy a káros növények nehogy elszaporodjanak. Egyik nap azt is elárulja, hogy nagyon szereti a naplementéket. Egy másik nap azt kérdezi a pilótától, hogy a bárányok esznek-e virágokat. A pilóta, hogy a kis embert megnyugtassa, rajzol a báránynak egy szájkosarat, a virágnak pedig egy vértet. Egy nap a kis ember elmeséli, hogy a bolygóján egy alkalommal a többi virág között kinőtt egy rózsa. A kényeskedő, hiú virág tele volt elvárással gazdája irányába, ezért a kis herceg elhagyta a rózsát.

A főhős elindul végiglátogatni a bolygókat, hogy munkát keressen és hogy művelődjön. Eljut a király, a hiú, az iszákos, az üzletember, a lámpagyújtogató és a geográfus bolygójára, akik mindannyian el vannak foglalva a maguk világával. Ezt követően a geográfus tanácsára a Föld felé veszi az irányt. A főhős egy sivatagba érkezik, ahol először a kígyóval találkozik, akinek megmutatja a csillagot, ahonnan jött, a kígyó pedig felajánlja, hogy szívesen segít neki a visszatérésben azzal, hogy megmarja. A Földön bolyongva találkozik egy virággal, felkapaszkodik egy hegyre, majd eljut egy rózsakertbe, ami tele van olyan virágokkal, amit ő a bolygóján egyedinek és különlegesnek vélt.

A főhős ezt követően találkozik a rókával, aki megérteti vele a barátság lényegét. Elmondja, hogy a rózsájához különleges kötelék fűzi, míg a többi rózsához nincs érzelmi kötődése. A róka elmondja a főhősnek azt is, hogy az igazán fontos dolgok láthatatlanok, és azokat csak a szívünkkel látjuk. A rókától elbúcsúzva találkozik a váltóőrrel és a kereskedővel, aki szomjúságoltó labdacsokat árul. A nyolcadik napon a pilótának elfogy a vize, és szomjúság kínozza. Úgy döntenek, hogy elindulnak és keresnek egy kutat a sivatagban, és hajnalban találnak is egyet. A kút vizéből mindketten isznak, amitől jobban érzik magukat. A kis ember arra kéri a pilótát, hogy ne felejtsen el szájkosarat rajzolni a báránynak, és elmondja, hogy egy évvel ezelőtt érkezett a Földre, ezen a helyen, és nem akar visszamenni a géphez, inkább azt szeretné, hogy a pilóta térjen vissza hozzá másnap.

Másnap a pilóta elmegy a kúthoz, hogy elmondja a főhősnek: sikerült megjavítania gépét. Kis barátja egy fán ül, és beszélget valakivel, azt kérdezi, hogy nem fog-e fájni. A pilóta látni véli a kígyót, akit le akar lőni, de a kígyó eltűnik. A főhős közli, hogy úgy döntött, visszamegy a virágjához a bolygójára. A pilóta mindenáron el szeretné kísérni, vele szeretne lenni, de a főhős ez ellen tiltakozik, azt mondja, testét nem viheti magával a csillagok közé. A kis ember a kúthoz egyedül közeledve eldől. A pilóta másnap a helyszínen a testet nem találja. Szomorúan visszatér bajtársaihoz, és arra kéri az olvasót, lerajzolva a helyet, ahol a kis barátja eltűnt, hogy ha valaki látja, akkor értesítse őt, ha visszajött.

A mű főszereplőinek kapcsolati rendszere és dinamikája:

A mű címadó szereplőjének személyisége és szemlélete kiemelkedik a mű többi szereplője közül – a többi szereplő kivétel nélkül “önmaga világába van záródva”, kizárólag azzal a részterülettel foglalkoznak, ami számukra fontos, ami őket érdekli, azaz nincs rálátásuk a teljes valóságra. A kis herceg személye iránt egyedül a róka érdeklődik igazán és őszintén, ők ketten tudnak “normális párbeszédet folytatni”. A pilóta figyel ugyan a főhősre, de ő is csak egy aranyos és kedves személyt lát benne, és figyelmen kívül hagyja belső emberi értékeit. A főhős végigjárja a helyszíneket, és mindenhol csodálkozik az emberek viselkedésén, de sehol sem avatkozik közbe, csak konstatálja a különös állapotokat. Végig kívülálló marad, végül pedig “eltűnik”.

A mű elemzése:

A mű a 20. század közepén íródott – egy olyan időszakban, amikor a modern technikai eszközökkel vívott, rövid idő alatt rendkívüli mértékben pusztító világháborúk alatt joggal rendülhetett meg a hit az emberiség fejlődésnek hitt társadalmi folyamataiban és feltételezett “civilizálódásában”. A modern tömegkommunikációs eszközök és hatalomtechnikai módszerek olyan erőteljesen ható “szocializáló” és “tudatformáló” tényezőt jelentenek a 20. század felgyorsult világában, amelyek lehetővé teszik széles tömegek gyors és hatékony módon történő befolyásolását – összefüggésben a kritikus, “távolságtartó” gondolkodás hiányával, illetve gyengeségével. Aki a manipuláció és a kollektív őrület hatása alól esetlegesen ki tudja vagy ki akarja vonni magát, arra környezete jellemzően furcsán tekint, nem értve a “különcség”, a “kívülállóság”, illetve a fennálló világtól elidegenedettség okát.

A mű több idősíkon zajlik, alapja egy kettős vonatkozású visszaemlékezés: a narrátor visszaemlékszik egyrészt gyermekkorára, a felnőttekkel való akkori kapcsolatára, másrészt visszaemlékszik arra a néhány napnyi időtartamú találkozásra a címszereplővel, akinek megismerte élettörténetét. A mese keretét a pilóta elbeszélése adja, ugyanakkor a történet a címszereplő élete és szemlélete köré szerveződik. A műben a pilóta csak “epizódszereplő”, a vele való találkozás és a vele való néhány napos együttlét adja a történet keretét, a mű azonban a kis herceg világáról szól szinte teljes egészében, ő az “aktív szereplő”. A pilóta és a címszereplő lelkiállapota teljesen eltérő: a pilóta halálosan fél, a címszereplő halálosan nyugodt. A pilótának van oka félni, hiszen a sivatagban lakott településtől távol hajtott végre kényszerleszállást, számára élet-halál kérdése, hogy megjavítsa a repülőgépet, mert vize fogyóban van. A kis jövevényt viszont az életbenmaradásért folytatott küzdelem nem érdekli, ő “gyerekesen komolytalanul”, illetve “döbbenetesen könnyedén” éli meg a helyzetet.

A gyerekesen viselkedő jövevény értelmezhető lenne a pilóta gyermekkori énjeként – ugyanakkor a két karakter jelentősen eltér egymástól. A találkozáskor a pilóta a maga problémájával, a sivatagból és a feszültségben megélt helyzetből kimeneküléssel van elfoglalva, közben pedig “versenyt fut az idővel”, ugyanakkor van benne némi nyitottság is a jövevény irányába. A pilóta érzékelhetően csak a sivatagban lezuhant repülőjével összefüggésben érez problémát – saját lelkivilágának, illetve a világnak a problémásságát nem érzékeli, nem látja át – erre a jövevény próbálja érzékenyíteni őt. A főhős próbálja megmutatni a pilóta – és az olvasó – számára, hogy van egy másfajta tudatminőség is a praktikus és ügyködő beállítódás mellett, aminek része a világra való rácsodálkozás, az emberség, a nyugalom, a felszínen túllátás, az átfogó univerzalisztikus szemlélet, illetve a játékos kreativitás az anyagiasság, a beszűkültség és korlátoltság helyett.

A címszereplő, egzisztenciális helyzetét tekintve egy magányos, árva, kívülálló, meg nem értett, lényegében gyerek-státuszba sorolt személy. A főhős azonban nem gyerek: a gyerekek azonosulnak a látott mintákkal és tudattalanul átveszik azokat, a címszereplő viszont távolságot tart a korlátolt felnőttek világától, furcsának, megdöbbentőnek tartja azok viselkedési megnyilvánulásait. A főhős csak a rókával és a kígyóval, azaz két beszélő állattal tudott rövid ideig tartó bizalmi kapcsolatot megvalósítani, az emberek közül senkivel nem tudott “lelki szinten” kapcsolódni. A pilóta sem volt képes az aranyos jövevényt okosnak és érettnek látni. A főhős gyerekessége alapvetően “megjátszott”, illetve egy élethelyzetből adódó regresszióhoz kapcsolódik: a főhősnek nincsen társa, így nem tud megélni felnőttes szerepeket, másrészt súlyos egzisztenciális problémák, emberi sorskérdések terhét hordja magában. A címszereplőnek a fennálló társadalmi közegben nincs lehetősége “megvalósítani önmagát”, nem tud kiteljesedni – tekintve, hogy a fennálló világ nem az ő igényeihez van szabva, nem irányul felé sem megértés, sem érdemi támogatás.

A mű a modern időkben játszódik, ugyanakkor a pilótához kapcsolódó lezuhant repülőt leszámítva semmilyen modern technikai eszköz nem jelenik meg benne – az utazásra használt közlekedési eszközök, ahogy a “rohanó élet” is csak említve vannak. A “modern háttér” ellenére, a technikai fejlődést, illetve annak problémásságát szimbolizáló repülőgép kivételével, minden objektum “hagyományos” – ami olyan érzést kelt, mintha a mű nem is a modern korban, hanem valamiféle “archaikus időben”, illetve egy “mértéktartó korban” játszódna. A címszereplő semmilyen gépet és semmilyen mechanikus tevékenységet nem preferál, érzékelhetően idegen személyiségétől a “gépiesség”. Éppen ezért elgondolkodtató, hogy egy ilyen humán beállítottságú személy szóba áll a technokrata pilótával – a vele való kapcsolatteremtésnek érzékelhetően nem a mélyebb barátság realizálása a célja.

A műben a szöveg szintjén a felnőttek és a gyerekek között áll fenn ellentét, miközben valójában, a mélyebb tartalmat tekintve az értelmes, a világ működését átlátni képes és a korlátolt, a világot és önmagukat nem ismerő emberek között húzódik az alapvető konfliktus – a műben is, és a társadalomban is. Aki korlátolt és felszínes, annak a külsőségek, a státusz, az „anyagiak”, a „mérhető paraméterek”, illetve általánosságban: a látszat a fontos. Aki korlátolt, beszűkült szemléletű, az nem látja a valóságot, illetve ragaszkodik a megszokotthoz és nem képes “friss szemmel”, más nézőpontból nézni a helyzeteket – így adott esetben nem képes felfogni, méltányolni és nagyra értékelni egy értelmes ember világlátását sem. A műben kétféle emberi minőség van: az egyik csoportba a “nyitottak”, a másik csoportba a “zártak” tartoznak – a pilóta is e vonatkozásban a “zártak” közé tartozik, ugyanakkor egyfajta közvetítő médium-szerepe van a mű tartalmi keretei között.

A mű címszereplője látszólag egy fiú, holott a főhős beállítódása és viselkedése inkább nőies. A nőkre inkább jellemző, hogy “szelídek” és szemlélődő hajlamúak, inkább a nők szeretik a virágokat, illeve inkább a nők azok, akik szeretik a naplementét és a romantikus hangulatot – ahogy inkább a nők azok, akikhez “lelkileg” közelebb áll a mese és a szimbolikus történetek világa. A férfiak a nyugati kultúrkör jellemző történeteiben aktívak, versengők és harciasak – ebben a műben viszont nincs se harc, se versengés. A mű légkörét a szelídség és az érzelmesség hatja át, és az erős kritika is finoman fogalmazott. A nőies jelleget erősíti a mű szemléleti alapjait meghatározó, inkább a nőkre jellemző “holisztikus” látásmód, míg a férfiak, mint a pilóta is, inkább specialisták. Nőies a főhős harcra nem alkalmas “lovagos” megjelenése a könyv borítóján: derékban karcsúsított, földig érő köpeny, vállnál sarkantyú, csizma, textil deréköv. Kardja egy vívókard – vértje, pajzsa, sisakja nincs. Ami pedig a képről lemaradt: az aranyszínű selyemsál, ami szintén női ruhadarab.

A műben a kisbolygók lakói jellemzően, a másokért dolgozó, alacsony státuszú lámpagyújtogatót kivéve, a fennálló társadalmi viszonyok között “fontos”, tekintélyes, befolyásos személyek, akik azonban “betegesen” gondolkodnak és viselkednek. A műben a kisbolygók lakói a Földön kívül élnek, holott mindannyian földi lények – csak beállítódásuk távolítja el őket szimbolikus látásmód szerint egy “normális” Földtől. A kisbolygók lakóinak beállítódása “megrögzött”, viselkedésük kényszeres – inkább programozott robotoknak, mint embereknek tűnnek, tekintve, hogy hiányzik belőlük az önreflexióra való képesség. Viselkedésük lényege bizonyos magatartásminták inadekvát ismételgetése – szokásaik rabjaként dependens és tehetetlen személyek, akik nem tudnak sem kilátni, sem kimozdulni helyzetükből. Viselkedésük magasan funkcionáló autisztikus személyek, illetve olyan traumát átélt vagy veszteséget szenvedett személyek megnyilvánulásait idézi, akik nem tudják feldolgozni az átélt problémás helyzetet, így “beleragadtak” egy bizonyos negatív állapotba.

A műben meghatározó körülmény a barátság és az érzelmi kötődés. A címszereplővel összefüggésben többször felmerül a kisbolygóján élő rózsával való viszonya. A címszereplő otthagyta a hiú és kényeskedő módon viselkedő rózsát – a róka viszont arra tanítja őt, hogy egy kapcsolatot fokozatosan kell kialakítani, és a mélyebb bevonódásnak nagyobb felelősségvállalással kell párosulnia. A címszereplő hirtelen elhatározással hagyja ott a rózsát, aki a gyors szakítás miatt valószínűsíthetően megbántódott, megsértődött. A róka arra tanítja a címszereplőt, hogy felelősséggel tartozik azért, akit megszelidített, ezért a mű végén a címszereplő azt mondja a pilótának, hogy visszamegy a rózsájához. A szituáció egy bizonyos “sugallatként”, illetve “útmutatásként” értelmezhető a – való életben házas – pilóta irányába.

A barátkozás és a kötődés másik oldala, hogy a róka azt is mondja: a rózsa mint társ amiatt fontos számára, mert időt vesztegetett, illetve fordított rá – amely kijelentés értelmezhető úgy, hogy a rózsa szubjektív, személyes érzelmi okok miatt értékes. A személyes, bizonyos értelemben “önkényes” kötődés azt is jelenti, hogy valójában, “magasabb szempontok” alapján nem az. A címszereplő vonatkozásában a kapcsolatok és kapcsolódások terén érzékelhető, hogy életét nem a személyekhez vagy tárgyakhoz való kötődés határozza meg. A címszereplő számára az “emberi viszony” és barátság valójában “mellékes körülmény” – számára sokkal fontosabb ennél a magasabb szintű valósággal kialakított kapcsolat, a magasabb szintű énbe való “belehelyezkedés” mint szellemi transzformáció. Mindez tükröződik abban, hogy könnyen el tudja hagyni “barátait”, illetve akár még a “testét” is.

A mű egészét meghatározó jellegzetesség a kedvesség és szelídség, a “másikhoz kapcsolódni próbálás”, ugyanakkor a művet átlengi egy mély szomorúsággal, fájdalmassággal párosuló “búcsúhangulat” is. A depresszív és nyugodt, “fájdalmasan szép” hangulathoz társul egyfajta “halálvágy”, illetve “eloldódásvágy” is, amihez kapcsolódóan figyelemre méltó, hogy a címszereplő érzékelhetően nem fél a haláltól, illetve nem aggódik a “jövője” miatt. A mű végén a címszereplő öngyilkosságot tervez megvalósítani a kígyó közreműködésével a pilóta füle hallatára, ami egyfajta “cry for help” megnyilvánulás. A címszereplő nem csak magányosnak és meg nem értettnek érezheti magát, hanem egyben “feleslegesnek” is, hiszen senki nem figyel rá, senki nem “látja”, illetve senki nem értékeli őt (nagyra). A mű végén a pilóta marasztalásának ellenére “eltűnik”, itthagyva – jelképesen, a történet szintjén legalábbis – azt a közeget, amellyel nem érez közösséget, és amelyben vele sem éreznek közösséget.

A mű cselekménye alapvetően egy jelképes térben játszódik, ugyanakkor egyetlen népre és egyetlen történelmi személyre konkrét utalás történik a műben: a törökökre és Musztafa Kemal Atatürkre. A műben a főhős kisbolygóját egy török csillagász fedezi fel 1909-ben, aki egy nemzetközi csillagászati konferencián mutatja be felfedezését, török öltözetben, és emiatt senki nem hisz neki. “Egy diktátor” viszont megparancsolta, hogy a törökök európai módon öltözzenek, és így 1920-ban már elfogadják az európai ruhában prezentációt tartó csillagász gondolatait. Musztafa Kemal a modernizált Törökország első miniszterelnöke, illetve az ország egyetlen pártjának első embere volt – aki autoriter módon kormányzott 1920-tól közel két évtizeden át. Első intézkedései közé tartozott az ország szekularizálásával összefüggésben az iszlám ezoterikus irányzatához tartozó dervisrendek betiltása, illetve a vallási alapítványok felszámolása. Az államelnök törekvése az oszmán múlt eltörlésére, “felülírására” irányult. Ez a történelmi vonatkozás bizonyára érintettség miatt került bele a műbe.

A mű a felszínen “gyerekes szemléletű”, ugyanakkor a tartalomban egy világot értő és mélységeiben is átlátó személy látásmódja és magas szintű “érzelmessége” tükröződik. A nyugati kultúrkörben a szív a szerelem és a szeretet jelképe, illetve az érzelmek helye. A személyes érzések és viszonyulások azonban köztudottan változékonyak és manipulálhatók. A misztikus vallási irányzatok egyetemes hagyományában a szív az a hely, ahol az egyén a transzcendens valósághoz kapcsolódhat önelvesztés, illetve az ego és a “személyesség” felszámolása révén – amely folyamat jelképe az iszlám elfogyó holdja is. A spiritualitás alapfeltétele az a “gyermeki” alázat, szelídség, illetve odafordulás és odaadás, ami megnyithatja a kaput a valóság mélységeihez. A címszereplő “nemes ember” volta ezzel az értékrenddel és szellemi tartalommal is összefügg. A herceg (latinul princeps, európai nyelvekben prince, prinz, principe) a latin princípium szóhoz kapcsolódik, ami alapelvet, vezérgondolatot jelent, azaz egy valódi herceg tisztában, illetve kapcsolatban van a valóság “alapjaival”.

A címszereplő azt rója fel az emberek hibájául, hogy önzők, korlátoltak és gyökértelenek – ugyanakkor nem veszi észre, hogy szociális szempontból maga is önző, korlátolt és gyökértelen. A címszereplő leírja bizonyos személyek problémás gondolkodását, és minősíti őket – ugyanakkor nem próbálja meg megismertetni magát, illetve nem próbál az emberek között “szövetségeseket” keresni. A műben egyetlen női szereplő sincs, akik pedig jellemzően figyelmesebbek és megértőbbek a férfiaknál. A mű emberképe tehát torz. A címszereplő gyökértelen, hiszen nem tartozik sehová: családi és szociokulturális háttere hiányzik – végeredményben ő is egy “kisbolygó lakója”, aki a maga világában él. A megjelent műben egyetlen olyan személy vagy “tényező” szerepel, aki és ami reményt, értelmet, célt adna, illetve “maradásra bírná” a címszereplőt, aki a “távozással” lemond arról a lehetőségről, hogy megoldást találjon a problémára. A mű végkifejlete súlyosan pesszimista és kilátástalan – egy lelkileg sérült, csalódott, “emberfóbiás” személy belső világának kivetülése.

A mű korlátolt emberek részéről megnyilvánulóan egy értékes ember “semmibevételéről”, ugyanakkor a műben a “burokban”, illetve a torz belső világukban élő emberek “ártatlan bolondoknak” tűnnek. A mű tartalmi világa “steril”, hiányoznak, illetve kimaradtak a műből a realitás vad és kegyetlen elemei: a civilizatórius történelmet jellemző rendkívül súlyos drámai körülmények és események, az emberek közötti megosztottság és gyűlölködés, a folyamatos háborúk, járványok, gazdasági krízisek, forradalmak, valamint természeti, ökológiai, ipari és más hasonló, társadalmi válságot generáló katasztrófák – ahogy nem jelenik a műben a fennálló körülmények miatti, bizonyos értelemben “végtelen”, más vonatkozásban, az emberiség jövőbeli kilátásait tekintve nagyon is véges szenvedésre és pusztulásra kárhoztatottság sem. Az embertelen társadalmi körülmények pedig elkerülhetőek lettek volna, illetve lennének, ha a címszereplőhöz hasonló, magasrendű emberséget hordozó személyiségek méltó helyükön lennének a társadalomban.